Intenzív tréning

Az Intenzív Tréning egy komplex koncepción alapuló mozgásszervi és neuromotoros rehabilitáció, mely az egyéni igények szerint felépített, napi egy vagy két órás terápiából áll. A kezelés mindig a terápiás célok kitűzésével kezdődik, melyet a Borsóház szakmai teamje az érintett családdal közösen határoz meg az első alkalmas konzultáció során.

Minden esetben egyénre szabottan, egyéni állapothoz adaptált ütemben haladunk a tréning módszerének metodikáján belül. Célunk segíteni a mozgást, illetve mozgásmintákat tanítani, kialakítani úgy, hogy elősegítsük a magasabb szintű idegrendszeri szerveződést, facilitálva a mozgás szervrendszereit működés közben. 
 

Az Intenzív Tréning során előre meghatározott 1-2 hetes ciklusokban dolgozunk, éves célkitűzéseket felállítva, 1-2 havonta ismételve szükség szerint a terápiát.  A saját szemlélet mellett számos módszer kombinálása biztosítja a fejlődés maximalizálását.

A tréning során olyan speciális eszközöket is alkalmaznak a terapeuták, mint a TheraSuit és MedMate terápiás ruhák, a függesztőrács, a Spider, Kinesiotape, speciális cipők és ortopéd eszközök. A terapeuták a programba beépítik többek között a CP specifikus szenzoros integrációs terápia, a kézterápia, a látásfejlesztés, a szomato-motoros fejlesztés elemeit is. Vidám, játékos feladatok, énekek, dalok, ritmusos mondókák teszik könnyebbé a munkát.

Az Intenzív Tréning alkalmazható veleszületett vagy traumából eredő idegrendszeri sérülések, illetve baleseti sérülések, stroke kezelésére. Ez a fajta intenzív mozgásterápia egészen kicsi kortól javasolt, hatékony megoldás megkésett, vagy megrekedt mozgásfejlődési szakaszokban, a mozgásszerveket érintő ortopédiai, vagy speciális idegsebészeti beavatkozások előkészítő és rehabilitációs időszakában.

Az Intenzív Tréning hatásai:

  • izomerő általános növekedése
  • izomtónus normalizálódása
  • izmok funkcióban való aktivizálódása
  • beszűkült ízületi mozgások terjedelmének javulása
  • testtartás, fej- és törzs kontroll javulása, kialakulása
  • túlmozgások, akaratlan mozgások csökkenése
  • egyensúly és a testtudat általános javulása
  • mozgásindítás készségének kialakulása
  • mozgáskoordináció javulása
  • aktív és dinamikus mozgások kivitelezésének javulása
  • a másodlagos és harmadlagos deformitások és funkciózavarok megelőzése
Másodlagos hatások:
  • szív és érrendszer működésének serkentése
  • az agy oxigenizációjának javulása
  • a vérerek oxigén és tápanyag továbbítási képességének növekedése
  • a tüdőkapacitás növekedése
  • a létfontosságú szervek működésének javulása
  • a légző és emésztőrendszerben kialakuló szövődmények kockázatának csökkentése
  • értelmi funkciók javulása

Az Intenzív Tréning során számos speciális eszközt használunk.

TheraSuit

A TheraSuit a test helyzetének érzékelését támogató, tartásjavító, és izomerősítő dinamikus segédeszköz. Intenzív gyakorlatokat tartalmazó program keretében használjuk. Ezt a lágy ortézist kimondottan agyi sérülést szenvedett, megkésett mozgásfejlődésű, illetve trauma okozta mozgásszervi gondokkal küzdő gyermekek és felnőttek számára tervezték. Az alap ruházat mellényből, illetve medence és térd részből áll. A különböző színű ruhák más-más méretűek. A ruhához tartozó gumi kötelek különböző irányú csatolása segít elérni a kívánt hatást. Terápiás ruha, melynek használata szakértelmet, gyakorlatot  igényel.

A TheraSuit stabilizál, támogat, ellenállást ad, facilitál, stimulál, proprioceptív ingert ad, korrigál. Mivel a ruha folyamatos ingert ad a vestibularis (egyensúlyi) rendszernek, ezért hat az izmokra, ízületekre, szalagokra – segíti azoknak az ingerek feldolgozását, integrálását – s ez által válaszreakciót alakít ki az agyban, mellyel befolyásolja az egyensúlyt, koordinációt, nagymozgásokat, finommotorikát.

A ruha használatának célja:

  • propriocepció (mélyérzékelés) fejlesztése
  • funkcionális mozgásminták kialakítása
  • izomegyensúly helyreállítása
  • izomerő növelése
  • egyensúly, koordináció fejlesztése

A TheraSuittal való fejlesztés kontraindikációi:

  • Csípőficam
  • 50 %-nál nagyobb csípő szubluxáció
  • Scoliosis (gerincferdülés)

Relatív kontraindikációk:

  • 50 %-nál kisebb csípő szubluxáció
  • Súlyos osteoporosis (csontritkulás), különböző csontbetegségek
  • Magas vérnyomás
  • Epilepszia, cukorbetegség, vese problémák

A ruhát nem használjuk 3 éves kor alatti gyermeknél a gyermek testfelépítése, csontrendszer éretlensége miatt. Ilyen esetekben más eszközöket használunk.  Az Intenzív Tréning korábban is elkezdhető, ez az időszak a TheraSuit ruhára való felkészítést is magában foglalja. 

MedMate

A MedMate terápiás ruha egy speciális, dinamikus ortézis, mely javítja a testtartást, korrigálja a törzs és a végtagok helyzetét, segít azok rendezésében, eközben nem gátolja a mozgásszabadságot. Hasznos segédeszköz a terápiák során, emellett otthon is használható.
Saját fejlesztésű eszköz, méretvétel után egyedi kialakításban kaphatják meg saját MedMate- jüket gyerekek és felnőttek. Otthoni használatát betanítjuk.

Függesztőrács terápia az Intenzív Tréning részeként

A kezelés lehetővé teszi a végtagok terhelés nélküli mozgatását, az ízületek mobilizálását és izmok nyújtását, az aktív mozgás megindításának elősegítését. A módszer ideális a gerinc, ízületek, izmok különböző betegségei esetén, idegrendszeri probléma okozta izomtónus zavar, balesetek valamint mozgásszervi műtétek utáni rehabilitációhoz.

Az Intenzív Tréning része, illetve a napi 4-5 órás Komplex program keretében kiegészítése lehet a kézterápia, a konduktív- és kognitív fejlesztés, manuál terápiák, a szenzoros integráció,az ergoterápia, stb. 
A programot mindig egyedileg szükséges meghatározni az adott szakterület terapeutáival közösen.

A Borsóházban kortól függetlenül minden sérült és halmozottan sérült pácienst fogadunk. Az intézmény kezeléseiben azok a betegek részesülhetnek, akiknek első alkalmas terápiás konzultációjuk megtörtént, teljeskörűen tájékoztatva lettek a terápiákkal kapcsolatban.

hu_HU